MENTSÜK MEG CSOBAJ-BÁNYÁT

RÓLUNK
A 2021 tavaszán létrehozott Önkéntes csoportunk már több mint ötszáz tagot számlál. Közösségünket túlnyomó részt olyan helyi lakosok alkotják, akiknek fontos a kerület természeti értékeinek megóvása, és akik felelősséget éreznek tágabb lakókörnyezetük állapota iránt is. Közös bennünk, hogy szeretnénk a kertvárosból a kertet, a zöld és élhető természetes jelleget megőrizni, az egyre terjeszkedő és zsúfoltabbá váló várossal szemben. Az egykori Csobaj-bánya sok mindent jelent számunkra. Sokunknak a bánya a múlt egy szeletét jelenti, gyerekkori-, fiatalkori emlékek színterét. Másoknak a jelent, a pörgő hétköznapok nyugvópontját, ahol kutyával, gyerekekkel rendszeres sétát lehet tenni. Szerveződésünk pártpolitikától független, civil, és teljesen nonprofit jellegű. A felmerülő feladatokat önkéntesen vállalt társadalmi munkaként végezzük, meggyőződésből.

– 2022-es tavaszi szemétszedési akciónk néhány önkéntese –
CÉLJAINK
Hosszútávú koncepció kialakítása az élővilág megőrzéséért
Csobaj-bánya hulladékmentesítése
Fellépés az egészséges környezetért
Természetvédelmi- és helytörténeti ismeretterjesztés
TEVÉKENYSÉGÜNK
Szemétszedés
Első akciónk egy nagy szemétszedés volt 2021 márciusában, melynek keretében két tucat önkéntes a Kerületgazda segítségével 80 zsák szemet gyűjtött össze és szállított el Csobaj-bánya önkormányzati részéről és a bányató partjáról. Az esemény után rendszeresen, nagyjából havonta egyszer kijártunk a bányatóhoz összeszedni az újonnan keletkező szemetet.
Egy évvel később 2022. márciusában megismételtük nagyszabású szemétszedési akciónkat. Kerületi vállalkozások és magánszemélyek nagylelkű felajánlásai révén 40 önkéntes 3 konténer (24 m3) szemetet gyűjthetett össze Csobaj-bánya magántulajdonban lévő részeiről.
A nagy, éves szemétszedések mellett szeretnénk megszervezni egy rendfenntartó akciósorozatot is, hogy az elért eredményeinket megőrizhessük. Ennek keretében az önkéntesek beosztás szerint, de egyénileg folytatják majd a szemétszedést.
Gyakorlati állatvédelem és a környezeti nevelés
2021 augusztusában odúlakó denevérek számára készítettünk egyrekeszes nyári odúkat, melyek aztán Csobaj-bánya területén kerültek kihelyezésre. Az odúk alatt (szemmagasságban) ismeretterjesztő táblákat helyeztünk ki, melyből az arra járók megismerhetnek néhány érdekes tényt a denevérek világáról.
Természetvédelmi érdekképviselet
A bányató megmaradása – Az első (2021-es) szemétszedést követő héten arról szereztünk információkat, hogy Csobaj-bánya nagyobbik ingatlanának többségi tulajdonosa a bányató betemetésére és a terület beépítésére készül. Erre válaszul, a terület természeti értékeinek megóvását szorgalmazó nyílt levelet fogalmaztunk meg, melyet a Főpolgármesternek címeztünk. Kezdeményezésünk mögött széleskörű összefogást sikerült létrehoznunk, melyben civil szervezetek- és a kerületben jelenlevő valamennyi politikai erő képviselői fejezték ki támogatásukat. A bányató élővilágának elpusztítása ellen szórólapos kampányba kezdtünk a környező utcákban, televíziós és rádiós interjúkat adtunk, valamint a közösségi médiában aktívan megjelentünk, tematizálva a bányatóra leselkedő veszélyt. Miután az ügy nagyobb nyilvánosságot kapott és a közvélemény egyértelműen a bányató megóvása mellett foglalt állást a többségi tulajdonos egyeztetéseket tartott a kerületvezetéssel. A találkozót követően a tó betemetésének „állítólagos” terveit a Polgármesteren keresztül igyekeztek cáfolni.
Idősotthon építese a kizöldült bányába – A Csobaj-bánya önkormányzati részére tervezett bentlakásos Idősotthon építésével kapcsolatban is többször megnyilvánultunk a közösségi médiában. Bár az intézmény szükségességét nem vitattuk a helyszín kiválasztásával kapcsolatban több kritikát megfogalmaztunk. Problémásnak tartjuk, hogy a beruházás több tucat cserje és fa kivágásával valósulna meg, és összességében több ezer négyzetméter zöldterület beépítésével járna. Az élővilág nyugalma szempontjából aggasztónak tartjuk, hogy az építkezést egy vizes élőhelytől, a Cinkotai bányatótól csupán néhány tíz méteres távolságban kezdenék meg, ugyan is a nádas védett és fokozottan védett madarak fészkelőhelye, akiket az emberi tevékenység könnyen elriaszthat. A beruházás tervbemutatóját követően rövid tájékoztató kisfilmet készítettünk a témában „Viszlát kiserdő, kell a helyed” címmel, melyet rövid időn belül több ezren tekintettek meg. A beruházás fizikai megvalósítása a tervek szerint 2022-ben veszi kezdetét.
Ismeretterjesztés
Felületeinken (facebook, youtube, saját honlap) igyekszünk a helytörténeti- és a természetvédelmi ismeretterjesztésnek is teret adni, ezért pl. a fb-oldalunk „Csobaj-bánya Kincsei” nevű fényképalbumában hetente bemutatunk egy-egy itt élő védett állatfajt.
YOUTUBE
VIDEÓINK
Iratkozz fel YouTube-csatornánkra és értesülj rögtön friss tartalmainkról!
A cinkotai varangyok násza
2022.04.09.
A tavasz közeledtével kerületi varangyok százai vándorolnak a Cinkotai bányatóhoz, hogy fajuk újabb generációjának adjanak életet. Az izgalmas természeti jelenség bemutatására ismeretterjesztő bemutatót szerveztünk gyerekeknek.
Zöld Kertváros 2.rész
2021.12.12.
Zöld Kertváros 1.rész
2021.11.28.
Családi madárodúfestés
2021.10.16.
Nyári denevérodú készítése
2021.08.16.
Két, kis méretű nyári denevérodú elkészítésére vállalkoztunk. Videónkban bemutatjuk az elkészítésüknek folyamatát, a kihelyezést és igyekszünk hasznos tippekkel, tanácsokkal segíteni az otthon barkácsolókat!
Viszlát kiserdő, kell a helyed
2021.07.05.
Budapest XVI. Kerületének Önkormányzata bentlakásos Idősotthont építene a Kertváros egyik értékes, tóparti zöldterületén, amely jelenleg egy kiserdőnek ad helyet. A 2 – 2,5 milliárd forintos költségvetésű projekt a tervek szerint 2022 és 2024 között valósulna meg.